2010. december 1. 14:44

Sajtóközlemény

Megnyitotta kapuit az Erzsébet Nagy Szálloda

Kattintson a képre a galéria megtekintéséhez!

A Paksi Atomerőmű Zrt. felújította Paks város legjelentősebb műemléképületét, az Erzsébet Nagy Szállodát. Az 1816-17-ben épült - akkoriban kaszinóként működő klasszicista stílusú -szálloda szolgáltatásait az MVM Csoport Paksra érkező vendégei, partnerei, illetve a nagyközönség is igénybe vehetik.

A vállalat olyan kiemelkedő színvonalú épületegyüttest alakított ki, mely konferenciák, szakmai képzések és egyéb hivatalos programok megrendezésére egyaránt alkalmas. A szállóban konferenciaterem, étterem és kávéház áll a vendégek rendelkezésére. Mindamellett az új reprezentatív épületegyüttes regionális társadalmi és szakmai rendezvények helyszíne is lehet, ezzel járulva hozzá Paks város kulturális fejlődéséhez és turisztikai vonzerejének növekedéséhez.

Az ünnepélyes megnyitón Süli János, az atomerőmű vezérigazgató-helyettese, Hajdú János, Paks város polgármestere és Szinger Csaba, az Atomix Kft. ügyvezetője köszöntötte a megjelenteket. A rendezvény keretein belül a vendégeknek lehetőségük nyílt a szálloda megtekintésére.


Paks, 2010. december 1.

Mittler István
kommunikációs igazgató