2008. október 31. 9:24

Hevesy György

magyar kémikus

hevesy_arckep_2.jpg                              

1885, Budapest - 1966, Freiburg

 

1885. augusztus 1-én született Budapesten.

Zürichben szerezte doktori címét és innen került Manchesterbe Rutherford mellé (1911). Itt dolgoztak együtt későbbi legjobb barátjával, Niels Bohrral.

Az akkor fejlődő izotópkutatásokkal foglalkozva 1913-ban fedezte fel Paneth-tel közösen a radioaktív nyomjelzést (ekkor még az izotóp elnevezést nem használták). 1920-tól Bohr intézetében dolgozik és két évvel később itt fedezte fel a hafniumot (rendszám 72). Megkezdte vizsgálatait a radioaktív nyomjelzés biológiai alkalmazási lehetőségeinek felderítésére.

1926-1934-ig a freiburgi egyetem fizika-kémia tanszékének a vezetője volt. Ez idő alatt már állati szövetekben vizsgálta a nyomjelzést. Kutatásait Koppenhágában, majd Stockholmban folytatta és felfedezte az aktivációs analízist. Ezután csak biokémiai, biológiai és orvosi kutatásokkal foglalkozott.

Miután az izotópokat mesterségesen is sikerült előállítani, ezek alkalmazásával érte el eredményeit az anyagcsere-folyamatok vizsgálata, sejtek megújulása, molekulák útja, daganatok vizsgálata, stb. területén.

Munkásságáért 1943-ban kémiai Nobel-díjat kapott.